A Szidónia Kastélyszálloda**** birtokosainak története

A Szidónia Kastélyszálloda**** birtokosainak története

Az 1700-as évek közepén Röjtökön 25 jobbágyház és 5 zsellérház állt. Ezek birtokosa a Felsőbüki Nagy család volt.

align=left Egy 1799-ben íródott idézet szerint a birtok „egy emeletre épült kastélyával ékeskedik.” Felsőbüki Nagy Pál főjegyző, alispán, majd a hétszemélyes tábla tagja halála után három gyermeke közül József, kancelláriai tanácsos, majd királyi személynök lett az örökös. Egyetlen leánya, Julianna halála után a birtok férjéé, Ürményi Miksáé lett. Ő Nyitra megye egyik legrégibb nemzetségéből származik. Az ő idejében történt, hogy gróf Széchenyi István megtisztelte látogatásával a röjtöki kastélyt. A „legnagyobb magyar” szokásához híven szaggatott német mondatokban vetette oda megjegyzését naplójában erre vonatkozóan 1841 október 14-éről: Nachmittag reite ich nach Szerdahely, um Bezerédy zu versöhnen, fand ich ihn nicht, Röjtök, Loos. Ürményi leszármazottai eladták az épületet, négy szobabútort és egy ember nagyságú Mária Terézia festményt hagyva maguk után, ami elkerült Röjtökről. A hagyomány azt tartja, hogy a császárnő a röjtöki Ürményieket meglátogatta, és a látogatás tiszteletére és emlékére készült a kép.

A Bauer család inkább csak hétvégi és nyári tartózkodásra használta a röjtöki kastélyt. Bauer Antal 1893-ban halt meg. A röjtöki birtokot Mihály fia örökölte. Kitűnő gazdálkodását a legfőbb helyen is elismerték. Őt és Antal öccsét a király Röjtöki előnévvel nemesítette.

1910-ben a Németországból származó báró Berg Gusztáv vásárolta meg a birtokot. "Addig a kastélyon változás alig esett. Megvolt a főhomlokzaton az oszlopos bejáró, de nem erkély, hanem tető fedte. A falakat az emeletet is átfogó copfos ion pilaszterek tagolták." Az új tulajdonos a bécsújhelyi Mayer építész tervei alapján átépíttette. A kerti hidat a felirat szerint 1923-ban a német Thyssen – ma Thyssen – Bornemissa - iparmágnás család ajándékozta az akkori tulajdonosnak, Berg Gusztávnak. A híd kastély felöli részén két kőből faragott oroszlán volt. Berg Gusztáv bárótól fiai örökölték a kastélyt.

1926-ban Verseghi Nagy Elek vatikáni magyar nagykövet lett az új tulajdonos. A kastélyt óriási befektetéssel a legmodernebb igények szerint átalakíttatta. Az ő idejében alakították ki a kastély körüli parkot, ekkor épült bele egy nagy úszómedence, amelyet Hajós Alfréd tervei alapján készítettek el. Mellette épült a fából készített kis japánház nádtetővel fedve. Ez a Dunántúlon egyedülálló volt. Az 1930-as években igen sok vendég látogatta a röjtöki kastély lakóit. Több éven át itt töltötte szabadságát dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, Mikes János gróf és Majláth Gusztáv Károly érsek, Bethlen István és Teleki Pál gróf – utóbbi mint miniszterelnök - , gróf Berthold Lipót volt külügyminiszter, Magdolna főhercegnő és az Eszterházy család más tagjai, valamint a Széchenyi, és a Pállfy családokból többen is.

A kastélyparkban látható a Verseghi család kriptája. Verseghi Nagy Elek apját, Ferencet 1928-ban temették itt el. Verseghi Nagy Elek felesége 1934-ben 34 éves korában halt meg hét kiskorú gyermeket hagyva maga után. Ő is a kriptában nyugszik.

Kapcsolódó Tartalom